Hol volt, hol nem volt, volt egyszer nem is olyan régen, egy kis városka. A városka egy szőlődombokkal körülvett völgyben, épült nagyon-nagyon régen. Sok jó ember élt ebben a kis városkában, akik segítették agymást. Együtt dolgoztak, sírtak ha szomorúakvoltak, máskor mulatoztak.

Teltek múltak az évek és egy gonosz hatalom nehezedett a városka lakóira. Főnökeik mindenkinek parancsolni akartak és megmondani ki mennyit és mit dolgozzon. Nagyon elromlott a városlakók hangulata, de mivel ő bennük szeretet volt, így jobban eltűrték az új urak gonoszságait. Volt ebben a városban egy szegény asztalos család, akinek a fiuk épp kereskedő volt és nagyon szerette a focit. Mindig lelkesen, szívvel-lélekkel fociztak, a városka akkori aranycsapatában.

Egyszer aztán egy nagy foci meccsen, megpillantott egy szép szőke, kékszemű lányt, s ezek után már nemcsak a gólokért, hanem a lánynak is játszott. Elmúlt egy pár év és a két szép fiatal pár egybekelt. Bár szegények voltak mind a ketten, a sok jó embernek köszönhetően szép mennyegző lett rendezve. Volt is nagy csudálkozás, a menyasszonyból a városka legszebb asszonya lett. A nagy szerelmükből született egy kisfiúcska. Teltek az évek a sok nehézséggel, a városba egyre több rossz ember érkezett, egyre többet kellett dolgozni és egyre többet parancsolgattak az új urak. Közben a kisfiúcska is egyre növekedett, akit a szép mamája szorgalomra és a szeretetre tanította.

A városka hangulatos volt, a régi szépen épített épületeivel, a szép virágos parkjával, a kockaköves utcáival. A felcseperedő kisfiú segített mamájának vizet hordani a kútról. Eleinte csak ivóvízért küldték el az ártézi kúthoz, amelynek nagyon finom vize volt.

Az 5 éves kisfiú csodálattal nézte a négy angyalkát, amelyeknek kannáiból csorgott ki a víz. A kút nagy kerek medencéjében nyáron lehetett pancsolni. De mindig szívesen jött ide vízért, még télen is, mert akkor csúszkálni lehetett a befagyott tócsákon. Sokszor képzelődött, a közeli fenyőfák árnyékában, amikor a szél mozgatta, sejtelmes árnyékokat vetett az angyalkás kútra.

Történt egyszer egy téli délután, sürgősen ivóvízért kellet menni. Amikor felerősödött a szél, zúgtak a fenyők ágai, sötétedett és az árnyékok is mozogtak. Csak az egyik angyalka csorgatott vizet, a többi be volt fagyva. Nem volt senki a kútnál, a fiúcska egyre jobban félt. A szél csak a kanna mellé fújta a vizet. A fiúcska azt gondolta, - milyen jó lenne, ha a többi angyalka is öntené a vizet! Erre a befagyott angyalka szelíd hangon megszólalt: - szabadíts meg! –szabadíts meg! A fiúcska megsajnálta az angyalkákat azon gondolkozott, hogyan szabadítsa meg őket a jégtől. Körülnézett, talált egy követ és azzal addig-addig ütögette a jeget, amíg az szét nem tört, s egyszer csak a víz elkezdett újra folyni. Szinte a szél is leállt, s a kanna hamarosan megtelt finom ártézi ivóvízzel. Erre a fiúcska bátrabb legénynek érezte magát és letörte a másik két angyalka jegét is. A négy angyalka vízöntői ezután olyan szépen csobogtak, mintha dalotak volna. A fiúcska már nem félt, levette a túlcsordult kannát és hazafele indult. Csak halk szavakat hallott, hátulról: - háromszor tettél jót, - háromszor leszel nagyon boldog életedben!

Ez után a fiúcska egyre szívesebben jött az angyalkás kúthoz, s itt mindég nyugodtan álmodozott, de az angyalkák már nem szólaltak meg többé, ő egyre nagyobb lett, de álmai megmaradtak.