Sokat foglalkozott még az álmodozó kisfiú, a furcsa legendával, neki még egy ideig meseszerű volt az egész. Csak amikor egyre többet hallott a hegyeken túl lévő nagyon régi erődökről és a kőbányákról jutott eszébe, hogy talán egy része a mesének még igaz is lehetett volna. Ezek után már a kőbányák iránt is kezdett érdeklődni. Városszéli és vidéki barátai beszélték, hogy van a Meszes hegyen túl egy lepusztult vulkán, és ott van a híres régi bánya és mellette valami romok. Nem is tudta még szegényke mi is az a vulkán? Végül megmagyarázták neki, hogy az egy kialudt sok millió éves tűzhányó volt, amelyik miután kialudt, nagyon sok gránit követ hagyott hátra. Innen erednek azok a szürke és kékes kemény kövek, amelyekkel régen a városka utcáit kirakták. És még emlékezett arra is, amikor a Meszes hegygerincen jártak, itt-ott még felbukkannak, több mint ezeréves kövek, amelyekkel a Trajánusz római császár útjait kirakták. Ahogy teltek a hónapok, a sok játszótárs közül olyan kissrác is akadt, aki már volt ott a bánya környékén. Azt mesélik, hogy a romok alatt még kincsek is vannak. A múzeum részére, pedig sok római pénz és edény került elő. Ezek után már csak arról álmodozott, hogy ő is elmegy oda és még kincset is fog keresni. Az öregek, amikor ezekről beszéltek csak ijesztgettek: - azt mondják, hogy akik ott kotorásznak, azokra rámordul a hegy! Bizony, az elpusztult tűzhányók néha még meg-meg mordulnak. Ilyenkor mondják azt, hogy a hegyet még őrzi a Sárkány.

Ijesztgetés ide, ijesztgetés oda, de a kisfiú arról álmodozott, hogy márpedig ő majd oda is elkirándul. Nem is telt el sok idő, amíg a belvárosi srácokkal összebeszéltek menjenek ki a közeli faluba, egyikük nagyapjához. Egyik nap kora reggel két kisebb és három nagyobb sráccal el is indultak. A köves falusi utak rosszak voltak abban az időben. Amikor elfáradtak felkéreszkedtek egy szénásszekérre.

A Porulisszum közel volt a faluhoz. Hamar megtalálták, egy magaslatra kellett felkapaszkodni sűrű cserjékkel benőtt domboldalon. A nagypapa mutatta meg az utat és hogy mit nézzenek meg. A dombtetőn egy fennsíkos szántóra értek, amely nagyon sok kővel volt szegélyezve. Azt mondják itt már sok római kori agyag cserepet szántottak ki és bronzleleteket is találtak. A domb mások oldalán voltak az erőd maradványai, de a bástyákból, falakból már alig maradt valami. A környékbeli emberek az idők során széthordták a köveket építkezni. Ma is sok háznak az alapja gránitkőből épült. A romok közelében sok helyen gödrök és földtúrások maradványai látszottak, más kincskeresők is jártak már itt szerencsét próbálni. A srácok lehangolva járták körbe a romokat, nem sok remény volt arra, hogy itt hamarosan római pénzeket lehetne találni. De azért csak megpróbálták itt-ott megtúrni a földet, homokot a falak tövében. Ahányan voltak annyi fele kotorásztak, a nagy buzgóságuk hamarosan lelohadt, de egyikük azt mondta, jobb lenne, ha inkább a bányát néznék meg. Már rég eldelelt a Nap mire a meredek oldalban leereszkedtek a bányához. A bánya kapuja környékén szanaszét dobált hatalmas kövek, voltak, amelyeket nem bírtak elszállítani. Beljebb egy sportpályányi területű udvar, rengeteg kőhalommal, törmelékkúpokkal. Élvezet volt ezeken mászkálni, a gyerekek még a fenéken- csúszást is kipróbálták egy nagy kupac tetejéről. Beljebb egyre meredekebb kőfalakat láttak, ahonnan régen a szép szürke köveket hasították le. Itt a törmelékek és a kövek nagyon élesek voltak még a tornacipőiket is kihasogatták. Odébb függőleges magas kőfalak meredeztek az ég felé, még látszott rajtuk a kialudt tűzhányó bazalt oszlopai.

Félelmetes volt a sziklapárkányokon járni, de a kíváncsiság az nagy úr, s így a nagyobb srácok felmerészkedtek a szirtek tetejére. Egyikük nagy meglepődve kiáltotta: - barlangot találtam. Erre uzsgyú-neki, mind felkapaszkodtak a bánya tetejére. Jobban szemügyre véve, nem is barlang volt az, hanem egy pince bejáratszerűség, amelyik leomlott várfalak tövében tátongott. Bemenni csak pár lépést lehetett, mert be volt az is omolva. Talán ez lehetett a régi Porolisszum-erőd bejárata, vagy talán a titkos kapuja? Ezt találgatták a fiúk, de hiába kerestek-kutattak a falak mentén, nem lettek okosabbak. Így a kincskeresésről le kellett mondaniuk, s mivel már esteledett és lefelé nehezebb lett volna visszamenni, átmásztak a falakon. Meglepődtek, amikor ismerős terepre jutottak, ahol már órákkal azelőtt jártak, ott fent a vulkán fennsíkján. Tehát, egy dologra rájöttek, azért építettek ide erődöt a régi korban, mert a magaslat mellett volt bőven kő, és innen jól meg lehetett figyelni a vándor népek betöréseit, mozgásait. Ezekből a kövekből hadi utakat lehetett építeni, a szekerek és katonák számára. A nyomasztó csendet egyszer-egyszer a nagy forróság miatt lehasadó kövek pattanó zaja szakította meg. Szerencsére a hegy nem mordult meg, az öreg vulkán már rég halott. A srácok estefelé fáradtan, éhesen tértek vissza a falusi nagypapához, aki kiadós szalonnás rántotta vacsorával és sajttal várta őket. Jól esett a frissen fejt kecsketej is. Az élménybeszámolók után érdekesebb volt az öreg papa régi meséit hallgatni, amilyeneket a meséskönyvekben nem lehetett találni.